A háborúhoz mi vagyunk a legközelebb, nekünk kell kongatni a vészharangot!

„A szomszédunkban zajló rémálom, az orosz-ukrán háború több mint három éve tart. Hozzánk riasztó közelségben, naponta százak halnak meg egy olyan végeláthatatlan öldöklésben, aminek nem is látjuk a végét, sőt Európa vezetői egyenesen menetelnek bele ebbe a konfliktusba. A közösségi média szűrőjén keresztül a fegyverek ropogása inkább filmszerű, pedig a szörnyű valóság frontvonla mindössze egy Sopron-Debrecen távolságra van tőlünk.

Ma amikor nyolc magyar iskolát kellett kiüríteni bombafenyegetés miatt, ez a fenyegetés megint testközelbe került. Összeszorul a gyomrom, amikor ilyen történik és azonnal a telefonomhoz kapok, hogy ugye ez nem az én lányom iskolájában történik? Hála Istennek, nem. Akinek iskolás gyereke van, az tudja miről beszélek… De sokszáz magyar iskolásnak és szüleinek ez a péntek a félelemről szólt, mert egy ukrán menekült fiú és társai – ki tudja miért – robbantással fenyegettek meg nyolc magyar iskolát.

A Nemzeti Nyomozó Iroda, az FBI segítségével végül elfogta a terrorral fenyegetőzőket és nem történt tragédia. De ez nem jelenti azt, hogy hátra lehet dőlni, a veszély elmúlt. Sőt mindez csak azt jelenti, hogy a szokásosnál is éberebbnek kell lenni és mindent meg kell tenni azért, hogy egy ilyen katasztrófának még a lehetőségét is elkerüljük.

Ezért annyira fontos, hogy mindenki tegyen egy lépést a béke irányába. Az unió vezetővel meg kell értetnünk, hogy a háború tüzelése, egyre nagyobb fenyegetés az egyelőre békésnek tűnő európai mindennapokra. A háborús Ukrajna kényszerített uniós csatlakozása úgy rántja be a terrort az EU keleti határán, hogy egyik napról a másikra csak azt vesszük majd észre, hogy a három generáció számára természetes, békés mindennapok egy villanásra véget érnek.

Ehhez a háborúhoz mi vagyunk a legközelebb, nekünk kell kongatni a vészharangot! Aki még nem tette, mondjon nemet Ukrajna gyorsított uniós csatlakozására!”

A nyitókép illusztráció (Celestino Arce / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

***